Nóé galambja
Jean Auel, a mamutok világát idézo regényének megfilmesített
változatában, A barlangi medve nemzetsége címu filmben bepillantást
nyerhetünk csiszolatlan ko-korszakbeli elodeink szexuális életébe, akik
körülbelül 35 000 évvel ezelott éltek a földön. A film szerint, ha egy
neándertálinak szerelmeskedo kedve támadt, nem kellet virágot rendelnie,
vagy kettesben eltöltött vacsorára költenie. Egy meghatározott
készlegyintésére, a kiválasztott leányzó odaadóan megadta magát és
kielégítette annak minden kívánságát.
A jelre való engedelmességnek ez a beidegzodése ma is velünk van. Amikor
az emberek a zsidók nevében elkövetett cselekedetekrol beszélnek,
mondjuk Sharon, vagy Abe Foxman tetteit tárgyalják, mielott a vita
kiélezodne, a közösség valamelyik vezetoje kimondja a varázsszót:
"antiszemitizmus", és mi odaadóan megadjuk magunkat. Elképeszto, hogy
felnott férfiak és nok, akik soha életükben, semmilyen eloítéletet nem
tapasztaltak, ugyanolyan készségesen engedelmeskednek a jelnek, mint Aul
regényében a fiatal lány Ayala.
A hivatalos zsidó felso réteg, és izraeli kirendeltségének machináci sok
zsidó számára émelyítoek. Az izraeli kormány naponta követ el háborús
bunöket. Izrael vezetoje egy okleveles tömeggyilkos. A palesztín
lakosság elleni példátlan ostromállapot, a tömeges kiéheztetések, és
csoportos kivégzések mindennaposak. A bombázások, a légbol való
géppuskatuz és a polgári lakosság elleni tuzérség pusztításai
mindennapos eseménynek számítanak. Sok zsidó mindezt belátja, és belso
körökben, szóvá is teszi. Az izraeli híreket olyan beletörodéssel veszik
tudomásul, mint ahogy az angol hódítások idején az otthon maradt
földesúr olvasta vad testvérének, a gyarmatokon véghezvitt hostetteit.
Az amerikai zsidó vezeto réteg sem különb az izraeli vezetoségnél;
feltétel nélküli támogatást nyújt az izraeli és a többi zsidó bunözonek,
Sharontól, a lebukott orosz média cárig Gusinskyig. Abe Foxman, a
Gyulölet Ellenes Liga (Anti Defamation League) vezetoje hamis adatokat
szolgáltat a hatóságoknak, lehallgatja telefonokat és jogtalanul
beleavatkozik az amerikai polgárok magánéletébe. A nyafogó hangú Ellie
Wiesel és társai giccses öntömjénezéssel kufárkodnak. Conrad Black és a
hozzá hasonlóak erkölcsileg tarthatatlan álláspontokat képviselnek,
amikor a tömeges kínzásokról hírhedt chilei diktátor Pinochet védelmezik
és a Cambodia pusztulásáért felelos Henry Kissingert pártfogolják.
Mielott azonban a tiltakozás ajkunkat elhagyná, megjelenik Ayala jele és
odaadóan leborulunk. Ha senki sem szól, akkor önmagunknak seppegjük:
v-i-gy-á-z-a-t, antiszemitizmust idéz elo. Nem tehetünk róla, túl mélyen
belénk ivódott.
Mint az elkényeztetett gyermek, a bírálatot gyulöletként fogjuk fel.
Megvolt a bátorságunk arra, hogy királyok ellen lázadjunk, de képtelenek
vagyunk a magunk által hirdetett és a magunkra rótt szerepet újra
értékelni, mert az "A-SZ"-t idéz elo.
Amikor Abe Foxmant sarokba szorították, mert egy $100 000 csekket
fogadott el a Marc Rich Alapítványtól, o is elohozakodott Ayala jelével;
kijelentette, hogy az antiszemitizmus egy betegség, amely az utóbbi
idoben ismét járványszeruen tombol New York-ban. (New York Times, 2001,
március 21.)
Igaz, hogy Foxmannak, ez a jelfelmutatása visszafelé sült el, mert, a
Toward Tradition-ban rabbi Lapin a következoképenírt róla: "(Abe Foxman)
egy olyan fickó, aki valótlanul viszonyul a valósághoz", aki az
"antiszemitizmust eloállító üzem árucikkeivel kereskedik" Lapin rabbi
továbbá megjegyezte, hogy az ADL annyi pénzt kap (az adakozóktól),
amennyi antiszemitizmust ki tud mutatni.
A Guardian, 2001, március 28. száma, pluralizmusának jeléül egy
szerkesztoi véleményt közölt Simon Sebag Montefiore tollából, mely
szerint Izrael legerélyesebb bírálói magánéletükben megrögzött
antiszemiták. A cikk az angol újságírókat és közéleti személyeket, a
medvét lefogó kutyákhoz hasonlítja. A "Kutya" Lord Gilmour és a "medve"
pedig Conrad Black.
A Guardian cikke a leheto legerélyesebben kikel azon "ádáz megállapítás
ellen, mely szerint Izrael a náci Németországot mintázza. Ez az állítás
elvetemültségében megközelíti a Holocaust tagadás fogalmát." A Guardian
cikke szerint Izrael esetében az összehasonlítás önmagában
megengedhetetlen. Évekkel ezelott egy izraeli író megjegyezte, hogy a
zsidók a saját gonosztetteiket a nácik mércéjével mérik, és ennek
alapján Izrael "korrekt és jó szándékú megszálló." Úgy tunik, hogy
napjainkban ezt a "korrekt" mércét sem alkalmazzák. Valóban, a Náci
megszállás lengyelországi fejezete sokkal súlyosabb volt mint a
harmincnégy éve tartó palesztin megszállás, ellenben Franciaország náci
megszállása valószínuleg enyhébb volt a franciák számára, mint a
palesztinok számára a jelenlegi izraeli megszállás, s a sors
könyörületének jóvoltából, Franciaország megszállása sokkal rövidebb
ideig is tartott mint a jelenlegi izraeli megszállás A Vichy kormány
ideje alatt a mindennapi élet bizonyosan könnyebb volt mint a Gaza
övezet "autonóm" területének hétköznapjai.
Montefiore azzal igyekszik megnyugtatni az angolokat, hogy "nincs
szándékában boszorkányüldözést kezdenie senki ellen, csupán
figyelmezteti a tisztességes embereket az elottük tátongó szakadék
veszélyére.
Ennek az újságcikknek, amely valószínuleg Conrad Black megrendelésére
íródott, a másik célja, hogy megfélemlítse az angliai zsidókat, hogy
azok támogassák Sharont.
Ez a játszma nem csak a jobboldal kiváltsága. Egy izraeli liberális,
Ammon Rubinstein, felhívást intézett honfitársaihoz, hogy harcoljanak az
antiszemitizmus ellen. Szerinte ez a pestis járvány abban nyilvánul meg,
hogy Görögországban, a nyilvános tozsdén való csalás vádjával bíróság
elé állítottak egy zsidót; egy helybeli Milken-t, vagy Rich-t. A zsidók
mentesek minden üldöztetés ellen és minden zsidónak kötelessége minden
zsidó gazfickót pártfogolnia.
Az izraeli Gush Shalom szervezet békeaktivistája, Avnery, felhívást
intézett az arabokhoz, hogy harcoljanak az antiszemitizmus ellen, mert
az antiszemitizmus következményeként egymillió orosz zsidó telepedett le
Izraelben." Azt is mondhatta volna, hogy a félmillió kínai vendégmunkás
is az antiszemitizmus miatt van Izraelben.
A lelkek megnyugtatására ajánlom a saját vallomásomat az
antiszemitizmusról: A háború utáni nemzedék korosodó tagja vagyok és
beutaztam a világot, éltem oroszok, palesztinok, németek, svédek,
angolok, japánok, indiaiak és afrikaiak között, s tapasztalataim alapján
állítom, hogy antiszemitizmus többé nem létezik. Ma, békés szándékkal,
mint zsidó, teljes biztonságban járhat kelhet a világban.
A zsidók elleni eloítélet megszunt. Találkozhat sznéhány zsidó
gyulölovel, de sokkal többen vannak akik a lengyeleket, az íreket, vagy
éppenséggel a fehér - protestáns -angolszászokat gyulölik. Sokkal
nagyobb a valószínusége annak, hogy olyanokkal találkozol, akik az
arabokat, a feketéket, vagy az ázsiaiakat gyulölik mint akik a zsidókat.
Nagyon sok személlyel találkoztam, akire rá volt ütve az antiszemitizmus
izzó bélyege. Ezek az úgynevezett antiszemiták, a szervezett zsidó
közösség célkituzéseit kifogásolják és a Sharon, Abe Foxman, Gusinskiy,
Mark Rich, Conrad Black, és William Safire ténykedéseinek a zsidó
közösség által való áldatlan kapcsolatát marasztalják el.
Jómagam szívvel-lélekkel egyetértek azokkal, akik azt vallják, hogy a
fentiekrol való véleménynyilvánításnak semmi köze az eloítélethez, vagy
az elore megfontolt alaptalan gyulölethez.
A antiszemitizmus elleni harc zsoldosai ezt nagyon jól tudják. A
tényleges cél nem is az antiszemitizmus elleni küzdelem, hanem az, hogy
az átlagos zsidók tömegeit megfélemlítéssel engedelmességre bírják.
Ezért adakoznak a zsidó közösségek vezéralakjai olyan bokezuen. Ezért
van az, hogy minden apró sérelmet, annak a tizedik hatványára emelve a
terjesztenek nyilvánosság elé.
A Holocaust ipar, az antiszemitizmust eloállító üzem fióküzlete -
kétcsövu fegyver, amely a nem-zsidó társadalom pénzét szivattyúzza, a
zsidókat pedig vezetoik iránti engedelmességre kényszeríti.
1991-ben, amikor az Iraqi Scud lövedékekkel bombázta Izraelt és a
gáztámadást jelzo riadó elhangzott, egy tucat izraeli megfulladt
gázálarcai alatt. Odakint nem volt mérgezo gáz, csak a júdeai hegyek
friss és illatos levegoje, de nem vettek tudomást róla. Azt hitték, hogy
amint a gázálarcot leveszik, meghalnak. Ez, a félelem árnyékában való
létezés, a jelenkori zsidó lét érzékelt valósága.
Amikor Noé eloször kibocsátá a galambot a bárkából, annak vissza kellett
térnie. A második alkalommal a galamb olajággal tért vissza.
Harmadszorra azonban a galamb többé nem tért vissza . Látta, hogy az
özönvíz elmúlt és nem volt hajlandó továbbra is a bárka fullasztó
légkörében maradni. Én a galamb harmadik röptét jelképezem. Levehetitek
álarcaitokat. A levego odakint tökéletesen tiszta. Lépjetek ki és
üdvözöljétek az emberiséget, férfi és no testvéreiteket.
Zsidók és nem zsidók, nekünk a barátaink, és ellenségeink is közösek. Az
ellenségeink azok, akik vissza szándékoznak bennünket taszítani a goyim
gyulölo gettóba, mert a zsidó gyulölo, a goyim gyulölo tükörképe.
Mindössze néhány nemzedék választ el bennünket a hagyományos zsidó
életmód fullasztó légkörétol. Akik még mindig sóvárognak utána,
látogassanak el Brooklynba.
Yossi klein Halevi, egy amerikai zsidó újságíró, a gyermekkorát idézve,
így ír róla: "A Borough Park szélén laktunk. A mi brooklini lakótelepünk
szomszédságában laktak olaszok, spanyolok és skandináviaiak, de azok nem
keltettek bennünk kíváncsiságot, csak félelmet. A számunkra ok
mindannyian egyazon népcsoporthoz tartoztak: A zsidó gyulölokhöz.
Goyimoknak neveztük oket, a szó eredeti jelentése "nemezetek", de mi azt
úgy értelmeztük, hogy "ellenség." Egy teljesen elszigetelt zsidó
világban éltünk….ha lehetséges lett volna, sáncot vontunk volna Borough
Park köré. Településünk lakóinak érdeklodése Borough Park határai közé
szorítkozott, amely a szomszédos keresztény városrészek felett,
kapcsolódott a másik zsidó negyedhez, mintha a civilizált világ csak
zsidókból állna, a világ többi részét pedig megveszett teremtmények
laknák, akik minden ok nélkül és bármelyik pillanatban a zsidók ellen
támadhatnak
A világ csak annyiban létezett, amennyiben az a zsidókat érintette. A
zsidók és a "világ" közötti együttélés elképzelhetetlen volt. A legjobb
esetben egy meghatározott távolságból esetleg megturhetjük egymást.
Némely vallási törvényeink mintha nem arra intettek volna bennünket,
hogy Istenhez közeledjünk, hanem arra, hogy tartsuk magunkat ávol a a
goyim-tól. Ezt az elidegenítést én mint magától értetodot elfogadtam".
Jegyezzük meg, hogy a fenti idézet szerzoje a modern New York-ról ír és
nem valami középkori helység lakóiról. Nem csoda, ha az ilyen agymosás
után, a cikk írója Yossi Klein Halevi a goyim gyulölo zsidó- náci
csoport, a Meyer Kahane féle "Jewish Defence League" aktivistája lett.
Azóta ugyan megváltozott, de a "New Republic" tudósítójaként még mindig
támogatja a zsidó telepeseket, akik úgy viselkednek mintha Palesztina
területén "a civilizált világ csak zsidókból állna, míg a világ többi
részét megveszett teremtmények laknák, akik minden ok nélkül és
bármelyik pillanatban a zsidók ellen támadhatnak." Néhány nemzedékkel
ezelott minden zsidó ilyen ilyen elkülönítetten élt és szolgai alázattal
vetette magát alá a tudással és pénzzel rendelkezo zsidó vezetok
parancsainak. A zsidó vezeto réteg uralma a többi zsidó felett
gyámkodásban nyilvánul meg és az antiszemitizmustól való félelemre
épült. A zsidó nemesség alkalmazkodott az új körülményekhez, de a
felettünk való befolyásának biztosítása érdekében, az továbbra is ébren
tartja bennünk az antiszemitizmustól való félelmet.
A zsidó közösségen belüli "kölcsönös támogatás" erkölcstelen. Ha egy
olasz, vagy egy ír lop, vagy csal, az börtönbe kerül és
egyházközösségének papja legfeljebb egy csomag kalácsot küld neki a
börtönbe karácsonyra. Ha egy befolyásos zsidó lop, legyen az Vladimir
Guzinsky, vagy Marc Rich, a zsidó közösség annak a büntetés alól való
felmentését követeli. Ha a zsidó állam háborús bunöket követ el, a zsidó
közösség azt feltétel nélkül támogatja.
Ez a nemzeti magatartás rendellenes, szégyenteljes maradványa annak a
felfogásnak, hogy úgy viszonyulunk a külso világhoz mintha egy középkori
céh tagjai lennénk.
Segítsük egymást abban, hogy leküzdjük ezeket a beidegzodéseket. Az
egyénnek joga van arra, hogy kifejezze tiltakozását országa vezeto
rétegének gyilkos politikája ellen, anélkül, hogy azt árulónak
nyilvánítanák. Ez volt Mark Twain álláspontja, aki az USA-nak a Fülöp
szigetek elleni beavatkozása ellen tiltakozott. Ez volt Thoreau
álláspontja a Texaszért vívott háború idején. Ez volt Alexander
Solzhenitzyn, Thomas Mann, és Berthold Brecht álláspontja.
A zsidóknak nem lenne nehéz ezekhez a példaképekhez igazodniuk, hiszen
állítólagos vezetoiknek nincs tényleges hatalma felettük, csak a
megfélemlítés módszereihez folyamodhatnak.
A képzeletbeli antiszemitizmus elleni hajsza elvonja a figyelmet a
tényleges kérdésektol. A második világháború idejében Iliya Ehrenburg, a
kiváló orosz író egy dühtol pillanatában a Pravda hasábjain arra
szólította fel honfitársait, hogy "meg kell ölni a német férgeket.
Sztálin ezért megfedte: "A nacik jönnek és mennek, de a német nép örök
A német propaganda gépezet óriási hasznot húzott Ehrenburg gyulöletet
szító írásából. Azt úgy állította be, hogy , íme egy zsidó író
Oroszországban, aki a német nép kiirtását követeli. A német propaganda
azt ahangsúlyozta, hogy a németek elleni felháborodást a zsidók szítják
Oroszországban és ezáltal elhomályosítta azt, hogy a német-gyulöletet a
nácik által elkövetett háborús bunök okozzák.
E párhuzam alapján, ma nem a mítosz jellegu antiszemitizmus a probléma,
hanem az Izrael által elkövetett háborús bunök ténye, és az Amerikai
Egyesült Államoknak, e bunök elkövetésében való bunrészessége a lényeg.
Az antiszemitizmus a hitványak fegyvere, mondotta Samuel Johnson és
mások. Ez a mondat, akár a bibliai idézetek, a megváltozott körülmények
között ma is érvényes. A hitványak továbbra is fegyverként használják az
antiszemitizmust, de napjainkban ezeknek a hitvány embereknek a
legtöbbje zsidó.
Translated by Peter Kaslik