Israel Shamir’s „The Tsunami of Penitence” in Hungarian

 

 

A jóvátétel cunamija

Írta: Israel Shamir

 

Izrael kiváló hely, hogy megfigyeljük a nemzsidók vezeklését, a földgolyón végiggörgő, egy hétig tartó Auschwitz emléknapon. Igen, ez a kolosszális Canossa járás mindenütt tanulmányozható, mint a holdfogyatkozás: az egész világ, Alaszkától az Antarktiszig, az eszkimók és a zuluk, a kubaiak és a mongolok némán állva figyelik a zsidó prédikációt, bocsánatért esedeznek és megígérik, hogy „egyetlenegy zsidónak sem lesz soha többé semmi bántódása”. Chirac megígérte, hogy megemlékezik a zsidókról, akiket Franciaország elmulasztott megmenteni. Elismerte a franciák bűnösségét, azt, amit de Gaulle kőkeményen visszautasított. A bűnükért kiszabott elégtételként a franciáknak végig kellett nézniük Claude Lanzmann-nak a 9 órás Shoah-ját, ami kegyetlen, de igazságos büntetés volt számukra. A német kancellár még töredelmesebben viselkedett, mint máskor: neki jó oka van rá – a hihetetlenül ronda holokauszt emlékmű úgy terpeszkedik Berlinben, mint egy örök időkre szóló büntetés. Odacsapva a Columbia embertelen professzorainak, akik megpróbáltak különbséget tenni a zsidók és Izrael között, az ENSZ-ben az Hatikwa-t, az izraeli nemzeti himnuszt játszották a megemlékezés alkalmával.

Ha ön arra gondolt, hogy Auschwitz emlékezetének semmi köze Izraelhez, gondolja újra át. Vagy még jobb, figyelje Kofi Annant, miképp teszi jóvá a bűneit: kirúgta Hansont, a gazai képviselőjét, mert az bosszantotta Sharont; megígérte, hogy az utolsó antiszemitáig fog harcolni az antiszemitizmus ellen; megszervezte az ENSZ Közgyűlés alkalmi ülését és szavát adta Izraelnek, hogy az ENSZ a jövőben nagyobb figyelmet fog szentelni az igényeinek. Annan mellett állt a felesége – azt mondták, hogy ő egy Wallenberg. Raul Wallenberg svéd királyi vérből származott, aki sok zsidót megmentett és az oroszok ölték meg. Volt egy másik királyi származású svéd is, aki sok zsidót megmentett, és a zsidók ölték meg, Folke Bernadotte, de róla még Stockholmban is megfeledkeztek, ahol egy zsidó milliárdos vásárolt e héten egy TV csatornát, hogy gondoskodjon erről a feledékenységről.

Az izraeli újságok címsorai feltették a kérdést: „Megtanulták a leckét?” De ki az az „ők”?  És milyen leckét? A zsidók megnyerték a háborút: ez a tanulság, amelyre céloznak. Acélból, hogy megértessék ezt a leckét, noha valami 40 millió férfit és nőt öltek meg, mindig csak a zsidókra emlékeznek, tehát a dolog megérte. Senki sem említi az orosz katonákat, akik Sztálingrádnál haltak meg, vagy a német lakosságot, akiket Bomber Harris ölt meg. Az atombombával elégetett japánokat is elfeledték. Ami az amerikai katonákat illeti, volt egy Ryan önkéntes, de ő megmenekült.

De ha ezt mindenütt lehet látni, miért olyan jó hely Izrael a Jóvátétel Napjának a megfigyelésére? Mert ez az a hely, ahol az embernek nem lesznek illúziói a tekintetben, hogy a „tanulság” valóban a rasszizmusnak, az etnikai tisztogatásnak, vagy a hidegvérű gyilkosságnak az elfogadhatatlanságáról szól. Rögtön a hírek után az Egyes Izraeli TV Csatornán egy vita kezdődött arról, hogy mit kell tenni azokkal a goyokkal, akik azt gondolják, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsa rájuk is vonatkozik. Bibi Netanyahu, az amerikaiak kedvence mondja, hogy nem a fal mögötti palesztinok jelentik az igazi veszélyt Izraelre, hanem az arab nemzetiségű izraeli állampolgárok. Ők szaporodnak. Feleségeiket és férjeiket a megszállt területekről és külföldről hozzák – ezt az előjogot kizárólag zsidóknak kéne megadni.

Eli Yeshai, a Shas vezetője azt javasolja, hogy ki kéne vonni őket a társadalombiztosítás hatálya alól, hogy ne kapjanak anyagi támogatást a gyermekeik után. Soffer professzor emígy füstölgött: a nemzsidók népesedési bombája már ketyeg. Nagyon sokan vannak. Ez egy zsidó ország, az egyetlen, amely a miénk, miközben a nemzsidóknak százával vannak országaik, ahol élhetnek.

Van néhány arab is a kerekasztal körül: egy fiatal diák és a Knesszetnek egy tagja. Ők megkísérlik, hogy a rasszizmusról beszéljenek, de a teljesen folyékony héber beszédüket nem értik meg: a rasszizmus olyasmi, amit a zsidók ellen tesznek, nem pedig, amit a zsidók tesznek. Nekünk csak egy országunk van, el kell döntenünk, mit tegyünk a többiekkel, a nemzsidókkal, hogy ne szaporodjanak olyan gyorsan.

A másik csatornán a bemondó az orosz nacionalistákat kárhoztatja: azt merik mondani, hogy nekik csak egy országuk van, és nem akarják, hogy ott a szervezett zsidóság uralkodjon. Ők nem tervezik a zsidó születésszám csökkentését; ők nem akarják elkergetni a zsidókat. Az orosz zsidók idézik a Shulkhan Aruch hírhedt rendelkezéseit, amelyeket most lefordítottak oroszra az orosz zsidók tudatformálására. Azt mondják, hogy ezek a rendelkezések a zsidók között gyűlöletet keltenek a goyok ellen. A gyűlölettörvényeket a zsidó gyűlöletkeltők ellen is alkalmazni akarják. Azt mondják, hogy az oroszországi zsidó szervezetek nyíltan támogatják a rasszista Izraelt. Ők és az apáik nem azért harcoltak a náci Németország ellen, hogy abból más nácik húzzanak hasznot, mondják. Az oroszországi zsidó szervezetek persze jobban tudják, hogy a gyűlölettörvények mire szolgálnak. Követelik az orosz bíróságtól, hogy tartóztassa le a nácikat. Lehet, hogy ezek az oroszok nácik, lehet, hogy nem, de nem lehetnek nácibbak, min dr. Soffer, Bibi Netanyahu és Eli Yeshay.

A TV készülék új híreket mutat: a hároméves palesztin kislányt, Rahma Abu Shamast, szerda reggel meggyilkolta az izraeli hadsereg, ezzel is hatástalanítva valamelyest a demográfiai fenyegetést. A legfelső Bíróság úgy határozott, hogy jóváhagyja Dan Halutz kinevezését a vezérkar vezető helyettesévé. Amikor a légierő parancsnok Dan Halutz-ot megkérdezték, hogy mit érez a pilóta, amikor ledob egy egytonnás bombát egy sűrűn lakott gazai menekülttáborra és megöl tizenöt gyereket, ő így válaszolt: „Egy kis puffanás. Jól alszom utána.” A bírók figyelmeztették, hogy azért legyen kissé óvatosabb a jövőben, ha interjút ad.

Ariel Sharon miniszterelnök azt mondta szerdán, hogy a világ „a kisujját sem mozdította” hogy megállítsa a holokausztot. Ez valóban érdekes újdonság volt: Eddig nem tudtam, hogy az IDF (Izraeli Véderő) állította meg a náci Németországot, miközben a Vörös Hadsereg a kaszárnyáiban pihent. Végül az orosz katonák millióinak, az amerikai és brit katonák ezreinek a halála nem ér fel „egy kisujj mozdításával”. Sharonnak ez a kijelentése nyílt és szemérmetlen sértés volt minden veteránnal szemben; sértés volt az elesett hősök családjával szemben; sértés volt Oroszországgal, Angliával és Amerikával szemben. Ők azonban megtanulták a leckét és csendben térdre estek.