Ami egy névben van
Írta Bob Finch
Bevezetés
Írta Israel Shamir
Bob Finch – egy földbarát, egy olyan ember, aki
ismeri a szavak értékét, és aki korábban Hannah Arendtnek volt a
lelkes híve - most annak a névnek a kérdésével foglalkozik,
amelyet a palesztinai zsidó állam megnevezésére kéne
használnunk.
Nos, mi van egy névben? Júlia nem volna
ugyanolyan szeretetre méltó, ha másképp hívnák? Nem vagyok
biztos, hogy Romeót ugyanúgy megigézte volna, ha – mondjuk –
Mabelnak, vagy Synedochnak hívták volna. Az, hogy a Nyugat
jelenleg a zsidó állam igézetében él, nagyrészt a nevének
köszönhető, amelyet a templomokban kétezer éve nap, mint nap
hirdetnek és magasztalnak. Kíváncsi vagyok, hogy valaha is
megláthattuk volna-e az Amerika és Európa feletti zsidó
hatalomnak a jelenlegi mértékű megvalósulását, ha a zsidó
államot Birobidzsannak hívták volna, és valahol az Amur folyó
felső folyásánál lett volna található. Michele Renouf asszony
szellemes szavaival a cionisták elkalózkodták (a keresztények és
a moszlimok által) a földkerekségen legjobban hirdetett márkát,
Izrael&Jeruzsálemet. Ha a Nike és a Coca Cola cégjele
milliárdokat ér, és ezeknek a vállalatoknak ez a legnagyobb
kincse, nem volnék meglepve, ha kiderülne, hogy a zsidó államnak
nem a dimonai atombomba, és nem a tankok és harci repülőgépek,
még csak nem is a narancsültetvények képezik a legnagyobb
kincsét, hanem az „Izrael és Jeruzsálem” márkanév.
Palesztina zsidó átvétele ezért látszik nagyon
okos lépésnek. Próbáljunk egy megfelelő páthuzamot találni. A
Fehér Ház valaha George Washington családjáé volt, és a család
még mindig föllelhető. Többségükben feketék, és néhány
leszármazottja elvesztette az otthonát a nagy New orleansi
szerencsétlenségben. Nem volna igazságos George Washington
családja számára, hogy visszatérjenek a Fehér Házba? Az ugyanaz
a ház, csak időközben a Fehér Ház márkáját az egész amerikai nép
népszerűsítette. Ily módon a Washington család nem csak egy
Washington DC-ben lévő házat kapna vissza, hanem egy
sokmilliárdot érő márkanevet is. Hasonló történt a cionistákkal
is: ők nem csak egy földdarabok kértek és kaptak vissza, hanem a
legismertebb márkanevet is. Az okos, New yorki zsidók békét
akarnak a palesztinokkal (miközben megtartják Jeruzsálemet).
Mert megértették a pompás „Izrael&Jeruzsálem” márkanévnek és
Gazához és Nablushoz hasonló, tönkretett ingatlanoknak az óriási
értékét.
A Szentföldet nem tudjuk fegyveresen
visszahódítani, de visszavehetjük a márkaneveket. Az Izrael név
teljes joggal a keresztény egyház tulajdona, míg keresztény
szempontból a zsidók jogalap nélkül követelik az izraeli címet.
Aki e címet a zsidó államra alkalmazza, megtagadja az egy igaz
Izraelt, Krisztust és az egyházát. Tanulhatunk a görögöktől,
akik nagyon bölcsen nem engedték meg, hogy új szomszédjuk a
Macedónia márkanevet alkalmazza az országukra, és
rákényszerítették az Európa Közösségre a FYRM (Former Yugoslav
Republic of Macedonia – Macedónia Korábbi Jugoszláv
Köztársaság).
Mi nevezhetjük a zsidó államot azon a néven,
amelyet ők használnak előszeretettel, azaz „Yisraelnek”, a mai,
zsidó-amerikai helyesírással, ahogy én a Pardes-ban javasoltam.
Ha kedveli, miért ne használnák ezt az írásmódot. Yidland,
(Yidföld, Yidország) vagy a yidek állama is egy megoldás. A yid
nem szitokszó, hanem önmegnevezés, mint a németek esetében a
deutsch.
Bob Finch azt javasolja, hogy az államot „The
Jews-Only State-nek” (Csak-Zsidó Államnak), vagy JOS-nak, ZOG
testvérének nevezzük. (ZOG - Zionist Occupation Government, azaz
Zsidó Hódoltsági Kormány – részletesebb magyarázat Shamirnak a
„ZOG árnyékában” c. esszéjében). Érdekes módon nagyon
ésszerűnek látszik mindkettőt letörülni a térképről. Mert a
nevek számítanak.
Israel Shamir
Ami egy névben van
Írta Bob Finch ( carbonomics@yahoo.co.uk )
Ez a cikk egy személyes számadás arról, hogy az
olyan, általánosan elfogadott kifejezések helyett, mint „az
izraeli állam”, vagy az „izraeli kormány”, miért azt használom,
hogy a „Palesztinai Csak-zsidó Állam”.
Ez a fogalomváltás egy politikai tiltakozás
hatására született meg. 2001. szeptemberében Jack Straw, a balra
hajló brit külügyminiszter közel-keleti útra indult, hogy
megállapítsa, hogy van-e még valamilyen közös alap a
béketárgyalások felélesztésére Palesztinában. Ő azonnal egy
cionista téglafalnak ütközött. Úton volt, amikor még az utazása
előtt írt egyik levekét közzétették, amely Ariel Sharon kormánya
tagjainak a haragját váltotta ki. „Straw úr, aki egy négynapos
közel-keleti körútra indult tegnap, felzúdulást váltott ki egy
levél megírásával, amelyben kétszer is Palesztinára hivatkozott.
Az Izraeliek nem ismerik el e névnek a jogosságát a
Közel-Keletnek arra a részére. Az izraeli kormány egy minisztere
Straw úr megjegyzéseit „szemérmetlenségnek” nevezte, ami – ahogy
mondta – Izraelt, a terrorizmus áldozatát, vádlottá
változtatta.” (Mirror 25.09.2001. 5. old.) Egy példátlanul durva
politikai elutasítás formájában Ariel Sharon elzárkózott attól,
hogy találkozzék vele. A találkozás csak Tony Blair személyes
közbelépésére jött létre, aki belegyezett, hogy azután Straw
mindig meg fog felelni Sharon kívánságainak. „A vita akkor
kezdődött, amikor Straw úr azt mondta, hogy a palesztinok
szorongattatása hozzájárul a terror táplálásához. Emellett még
Palesztinára is hivatkozott, egy olyan megnevezésre, amelyet
Izrael nem ismer el. A Downing Street azt közölte, hogy Straw úr
észrevételeiben „nem volt szó szándékos sértésről”. A
miniszterelnöki szóvivő közölte, hogy a kormány Palesztina
helyett visszatér a „palesztin irányítás alatti hatóság”
használatára. Straw úr azt mondta: „Én nagyon határozottan
szemben állok a terrorizmussal, amelytől az izraeli nép
szenved.” (Mirror, 26.09.2001, 5. old.) Abban az esetben, ha az
eset kizárólag Britannia és a Csak-zsidó Állam ügyének lett
volna elgondolható, rá kellett volna mutatni arra, hogy egy
elemző szerint „(Jack Straw) ki meri mondani a „P” szót –
Palesztina -, amelyet Washington szégyenlősen elkerül”. (Paul
Routledge, Mirror 26.9.2001. 5. old)
A közel-keleti politikával való régi
ismeretségem ellenére megdöbbentett, amikor a „Palesztina” szó
betiltásáról értesültem. Miképp lesz lehetőség a béketeremtésre,
ha a zsidó rasszisták képesek voltak a nyugati kormányokat arra
kényszeríteni, hogy ne említsék annak az országnak a nevét,
amely számára ugyanazok a kormányok a békét akarták
megteremteni? Ezután, személyes politikai tiltakozásként,
abbahagytam az „izraeli állam” és „izraeli kormány” kifejezések
használatát. Különféle helyettesítő kifejezéseket próbáltan ki,
mint a „cionista állam Palesztinában”, mielőtt megállapodtam
abban az elég csúnya és csavaros kifejezésben, hogy a
„palesztinai csak-zsidó állam”, vagy röviden a „csak-zsidó
állam”. Visszataszítónak találtam, hogy a rasszisták határozzák
meg, hogy milyen megfogalmazást használjak. A rasszista
fogalmazványok, mint az „izraeli állam” a rasszizmust
természetesnek és ezért politikailag elfogadhatónak láttatják.
Mellesleg Jack Straw politikai üldözöttként tért vissza
Angliába, és ezután sosem hibázta el a csak-zsidó állam által
kibocsátott cionista irányvonal ismételgetését.
Amikor elhatároztam az „Izrael” kifejezés
használatának az abbahagyását, az ENSZ által támogatott két
ország megoldást támogattam a palesztin szembenállás
megoldására. Anélkül, hogy felismertem volna, annyira
ráhangoltak az elfogadott két állam megoldás támogatására, hogy
hosszú időre volt szükségem ahhoz, hogy átgondoljam a mellette
szóló érvek értékeit, és megváltoztassam a véleményemet. Minél
inkább egyetértettem Massaddal, az olyan fogalmak, mint „Izrael”
és az „izraeli állam” egyre semmitmondóbbá látszottak válni. Ez
hozzájárult annak a politikai szükségszerűségéhez, hogy másfajta
megfogalmazást keressek.
A figyelmemet felkeltő másféle kifejezések
egyike „a zsidó állam” volt. Úgy tűnt, hogy az egyenkultúrájú
államra való utalása pontosan közvetíti a féktelen palesztinai
rasszizmust. Ennek ellenére lassanként felismertem, hogy nem
csak, hogy messze nem kielégítő, hanem nagyon veszélyes is. Ezt
a kifejezést a zsidó rasszisták arra használták, hogy jelezzék a
palesztinok teljes nemzetiségi felszámolása iránti vágyukat.
Annak, hogy ezt a kifejezést használták, az volt a haszna, hogy
jó benyomást keltett a nem rasszisták között a csak-zsidó
államról, mintha az olyan veszélytelen volna, mint a brit, vagy
a francia állam. Azt a jelentést is hordozta, hogy a „zsidó
állam” ugyanolyan multikulturális, mint Britannia, vagy
Franciaország. Azonban a „zsidó állam” nem multikulturális – a
különböző kultúrák követői nem egyenjogúak. Épp ellenkezőleg: az
egy rasszista állam. A zsidó rasszisták ekképp okosan használták
a nevet, hogy rasszista céljaikkal hivalkodjanak, ugyanakkor a
zsidó állam rasszista jellegét elkendőzte a multikulturalizmus
jó szándékú fogalmával. Miközben nyilvánvaló volt, hogy a
csak-zsidó állam az zsidó állam, egyáltalán nem látszott, hogy a
zsidó állam csak-zsidó állam. Nyilvánvaló, hogy nem egészen jó,
ha a rasszisták és antirasszisták ugyanazokat a fogalmakat
használják.
Ezért kezdtem használni a „palesztinai
csak-zsidó állam” kifejezést, mert az kifejezetten egy apartheid
államot jelez. A csak-zsidó állam a palesztinoknak nem adja meg
ugyanazokat a jogokat, mint a zsidóknak. Az „izraeli
palesztinok” fordulatot pedig azért használják, hogy
félrevezessék vele a világot, hogy azt higgye, hogy a
palesztinok a csak-zsidó államban ugyanazokkal a jogokkal
rendelkeznek, mint a zsidók. Még manapság is vannak
anticionisták a békemozgalomban, akik azt a gondolatot
terjesztik, hogy a palesztinoknak és a zsidóknak egyenlő jogaik
vannak a csak-zsidó államban. Nehéz megmondani, hogy ezek a
békemozgalmárok nem ismerik az igazságot, vagy csak cionisták,
akik annak érdekében tettetik, hogy zsidók, hogy segítsék a
cionista propagandát. Bármelyik is az igaz, nem volna szabad
beengedni őket a békemozgalomba. Tény, hogy a palesztinoknak a
megszállt területen semmiféle jogaik sincsenek, így semmi sem
védi meg őket a zsidó államtól. Például a palesztinai csak-zsidó
állam a közelmúltban kijelentette, hogy az újonnan megválasztott
Hamasz kormány a „gonosz tengelyéhez” tartozik, és belefogott a
palesztin gazdaság tönkretételének a politikájába a célból, hogy
a megadásig éheztesse őket, vagy arra kényszerítse, hogy
elhagyják az országukat.
A csak-zsidó állam kifejezésnek másik előnye a
történelmi pontosság. A csak-zsidó állam egyre növekvő mértékben
válik csak a zsidók államává. A csak-zsidó állam megalapítása
óta Palesztina zsidó jellege állandóan növekedik, és ezzel
párhuzamosan veszíti el palesztin jellegét. Például, lerombolják
a palesztin falvakat, és szándékosan eltörülik a palesztinok és
az ország közötti kapcsolat minden nyomát. A mai napig folyik a
palesztin tulajdonú otthonok kisajátítása és lerombolása. Ezután
a zsidók új házakat építenek, hogy zsidó jelleget adjanak az
országnak. Jennifer Loewenstein mutat rá arra a változatosságra,
ahogyan a csak-zsidó állam a palesztin lét minden jelét
eltünteti Palesztinában. „Minden egyes téglával, amelyet a
telepeken beépítenek, minden Arielbe, Maale Aduminba, Gush
Etzionba és azokon túl épített új úttal, minden egyes
munkavállalási, tanulási, egészségügyi ellátási és utazási
engedély megtagadásával, minden egyes, a romlékony árúival
Szufánál és Karninál várakozásra kényszerített teherkocsival, a
saját földjére internált néptől ellopott minden egyes vám- és
adódollárral Izrael azt fitogtatja, hogy mennyire megveti az
emberi tisztességet, és mindezért lelkes, állva tapsoló
ünneplést kap az USA kongresszusában és másutt is.” (Jennifer
Loewenstein ‘Watching the Dissolution of Palestine’
http://www.counterpunch.org/loewenstein02242006.html February
24, 2006) A Palesztinoknak, legyenek a csak-zsidó államon kívül,
vagy belül, ma sokkal kevesebb földjük van Palesztinában, mint
volt a múltban. És ha egy palesztinnak van is még földje, a
földrabló állam annyira korlátozza a mozgásszabadságukat, hogy a
palesztinok kapcsolata földjükkel egyre inkább megszakad.
Történelmi visszatekintésben a csak-zsidó állam
a palesztinok jogainak a fölszámolásával párhuzamosan növeli a
zsidók jogait. A helyzet az, hogy a csak-zsidó állam csapdájába
ejtett palesztinokat hamarosan ugyanolyan otthontalanná teszik,
mint a csak-zsidó államon kívülieket. „Itt mi valóban egy
jövőbeli, majdhogynem népirtásról beszélünk. Bár nem hiszem,
hogy ez valóban meg fog történni, mert remélem, hogy a világ nem
fogja tétlenül nézni. Ami az Izraelben lévő palesztinokat
illeti, ahol ez a veszély még nem olyan közvetlen, a jövő meg
kevesebb jogot, szociális jogot, polgári jogot, emberi jogot
jelent, mint amennyivel most rendelkeznek. Már most nagyon kevés
jut nekik, de még rosszabb lesz a jövőben. A zsidó állam még
sovinisztább, még rasszistább, még kirekesztőbb lesz, és
mindenki, aki nem zsidó, vagy nem tekintik zsidónak, a jövőben
még többet fog szenvedni, mint manapság.” (Prof. Ilan Pappe
quoted in Steve Zeltzer ‘Ilan Pappe on the Israel-Palestine
conflict’ Labor Video Project cable TV program
http://www.radio4all.net/proginfo.php?id=16276 October 29, 2005)
A „csak-zsidó állam” politikailag is pontosabb a
párhuzamainál abban az értelemben, hogy utal arra, hogy rengeteg
zsidó rasszista van Palesztinában és világszerte, akik el
akarják hurcoltatni, vagy ki akarják irtani a még Palesztinában
hagyott palesztinokat. „Ha Izrael szabad utat kap, mennyi ideig
fog tartani, hogy Palesztina ilyen helyzetbe kerüljön –
különösen, ha Izrael újra rájuk szabadítja a terror uralmát a
kegyetlen katonai támadásaival? Majdnem hat évtizede folyik a
palesztinok módszeres nemzetiségi irtása azzal, hogy elkergetik
őket a földjeikről, azzal, hogy Izrael túlságos gyakorisággal
tartotta vissza az élelmiszer szállítmányokat, és akadályozta
meg, hogy gyógyszerhez és vízhez jussanak (amit ENSZ
dokumentumok százai állapítottak meg). A teljes gazdasági
tönkretétel - amin Izrael munkálkodik - a palesztin nép elleni
népirtási kísérlet, ezért - a szerző véleménye szerint - messze
túlmutat a demokrácia ama arcul csapásán, hogy elutasítják a
Hamasz vezetésű kormány elismerését.” (Genevieve Cora Fraser
‘Israeli Defense Minister Declares Palestine “Axis of Evil”
http://www.dissidentvoice.org/Feb06/Fraser23.htm February 23rd
2006) Való igaz, hogy sok zsidó számára, hogy megszabaduljanak
az apartheid állam stigmájától, az volna a legjobb, ha a
palesztinoknak még a nyomait is el tudnák takarítani
Palesztinából.
Ami még többletet jelent a „palesztinai
csak-zsidó állam” kifejezés jogosságában, az a nyugati zsidók
közti hajlandóság arra, hogy „csak-zsidó” szervezeteket hozzanak
létre. Britanniában található a „Zsidók a Palesztinok
Igazságáért”, „Zsidók a Cionizmus ellen”, a „Zsidók az Igazságos
Békéért”, a „Zsidó Szocialista Csoport”. Skóciában a „Skót
Zsidók az Igazságos Békéért”. Amerikában a „Zsidó Hang a
Békéért”. Nemrég alakult egy új szervezet, amelyet úgy hívnak,
hogy „Zsidók a Keresztényellenes Rágalmazás Ellen”. A célja, azt
tegye a keresztények érdekében, amit az Anti-Defamation League
(Rágalmazásellenes Liga) tesz a zsidók érdekében. Lehetséges
volna, hogy már úgy áll a dolog, hogy lesznek zsidók, akik
amerikaiak ellen fognak kémkedni, és vádiratokat összeállítani a
célból, hogy védelmezzék a kereszténységet? Ezek csak olyan
csoportok, amelyekre véletlenül bukkantam rá, ezért föltehető a
kérdés, hogy még hányat lehetne találni némi kutakodással. Én
személy szerint még sosem találkoztam a politikai szeparatizmus
ilyen sok példájával a feminista csak-nők csoportok kivételével.
A fent említett csoportok nem szembetűnően
felsőbbrendűségi szellemű zsidó csoportok, mint például a
Cionista Világszervezet vagy az AIPAC (American Israeli Public
Affairs Committee – Amerikai Zsidó Közügyi Bizottság),
amelyeknek az a célja, hogy az egész világon előmozdítsák a
zsidó uralmat. Ellenkezőleg, néhány feltételezhetően palesztin
párti, mások bevallottan cionizmus ellenesek. De mindenképp van
egy magától értetődő közös nevező a csak-zsidó állam és a
csak-zsidó szervezetek között. Az ember szeretné tudni, hogy a
szeparatizmus és a kizárólagosság közös elemein kívül az elsőnek
a különlegessége, sőt a felsőbbrendűsége, milyen mértékben
szűrődik be az utóbbi szervezetek zsidóinak az elvei közé.
Paul Oestreichernek láthatóan olyan személyes
tapasztalata van a csak-zsidó szervezetek egyes tagjaival
kapcsolatban, hogy azok eloszlatnak az efféle szervezetekkel
kapcsolatos mindenfajta gyanakvást. „Britanniában a Zsidók az
Igazságért a Palesztinok Számára azt szervezi, hogy a
zsidóságnak emberi arculatot adjon. Mondd nekik, hogy ők
antiszemiták, és ők keserűen nevetni fognak, mert ez a vád vérig
sérti őket, és nem is igaz.” (Paul Oestreicher ‘Israel's
policies are feeding the cancer of anti-Semitism’
http://www.guardian.co.uk/print/0,,329416218-103552,00.html
February 20, 2006)[i][i] Paul Oestreicher erkölcsi illetékessége
ellenére az, hogy ő személyesen elfogadja a csak-zsidó
szervezeteket, még nem fogja megszüntetni a kételyeket. A
csak-zsidó szervezetek nagyon sok kérdést vetnek föl a
programjukkal kapcsolatban. Miért érzik a zsidók annak a
szükségét, hogy szervezkedjenek? Mit titkolnak el? Mitől félnek?
A zsidók áldozat voltát akarják erősíteni? Miért nem tudnak egy
apartheid elleni mozgalmat szervezni, amelyben mindenki
segíthetné a zsidó rasszizmus elleni harcot? Esetleg titokban a
csak-zsidó állam elleni zsidó ellenállást akarják semlegesíteni?
A csak-zsidó állam bírálatának a határozott kapuőrei volnának?
Mi a jó a nem-zsidók kizárásában? A kérdések csak jönnek, és
jönnek. A legkevesebb, ami mondható, hogy a nem-zsidók csak az
idejüket tékozolják, ha azon elmélkednek, hogy mi is ezeknek a
szervezeteknek a célja. Az is egy nehézség, hogy az efféle
szervezetek elvonják a figyelmet azoktól az ügyektől, amelyekért
állítólag harcolnak. Legrosszabb esetben gyanút és
bizalmatlanságot keltenek. A valóban lehetetlen nem élni a
gyanúperrel ezeknek a csak-zsidó szervezeteknek az esetében
valami rejtett felsőbbrendűségi érzet vonatkozásában, mégpedig a
csak-zsidó állam zsidó rasszistáinak a felsőbbrendűségi
meggyőződése miatt. Képtelen dolog, hogy a csak-zsidó
szervezetek lemásolják a csak-zsidó állam gyakorlatát, és utána
azt várják, hogy a nem-zsidók el fogják hinni, hogy ők ellenzik
a csak-zsidó államot. Izrael Shamir szellemes megjegyzése az
efféle szervezetekről feltárja azok lehetetlen politikai
alapállását: „A „Zsidók az Igazságért”, a „Zsidók a Békéért” és
más szeparatista csak-zsidó szervezeteknek a közös célok
megvalósítására vonatkozó alapgondolata számomra csak annyira
tűnik igazolhatónak, mint a „Fehérek az Apartheid Ellen”.
Dél-Afrikában az egyenlőséget úgy érték le, hogy a színvak ANC
(African National Congress – Afrikai Nemzetgyűlés) segítségével
túltették magukat az efféle kétséges csoportosulásukon. Úgy
látszik, hogy az igazság ügyének Palesztinában sem kéne másnak
lennie. Akkor miért nem létezik egy ilyen csoportosulás?”
(Israel Shamir ‘The New Bund at Old Tricks’
http://www.israelshamir.net/Left/Left1.htm July 11th 2005)
Jeff Blankfort – bár más nézőpontból – szintén
megkérdőjelezi az ilyen szervezeteket. „Ebben az országban
rengeteg ember elhallgattatására használták ezt. Ez egyike az
okoknak, ami miatt én különösen ellenzem, ha zsidó szervezetek
akarják a Palesztináért folytatott harcot vezetni. Az történik,
hogy van egy csomó cionizmust ellenző zsidó, vagy aki azt
állítja, hogy cionizmus ellenes, akik azt mondják: „nekünk, mint
a cionizmust ellenző zsidóknak kell biztosítanunk a vezetést,
hogy mások lássák, hogy nem minden zsidó áll Izrael mellett.” Én
elutasítom ezt, mivel minden amerikai fizeti az adóját, emiatt
támogatja Izraelt. Ez pedig amerikai ügy. Tegyük közzé, hogy a
zsidók a vezetők, hogy zsidók, cionizmus ellenes zsidók végzik
ezt, mit üzen ez a nem-zsidóknak: azért tehetik, mert zsidók. Mi
megpróbáltuk, de eddig mindig belebuktunk.” (Jeffrey Blankfort
quoted in Réseau Voltaire ‘The Chomsky/Blankfort Polemic’
http://signs-of-the-times.org/signs/editorials/signs_TheChomskyBlankfortPolemic.php
February 20, 2006).
A „csak-zsidó állam” kifejezés elfogadására
azért is szükség van, mert tartalmazza, hogy a holokauszt ipar
rövidlátóan miképp alakította át az 1930-as 40-es évek mindent
átfogó mészárlását csak-zsidó mészárlássá. Mint olyasvalaki,
aki Hannah Arendt munkáit még mindig mély politikai és
történelmi jelentőségűnek tartja, úgy vélem, hogy a zsidók
mészárlását a totalitarizmus tágabb összefüggésében kell
megérteni. A totalitarizmus élettartama alatt tízmilliókat öltek
meg, de ennek ellenére, ha ma bármelyik britet (és valószínűleg
bármelyik nyugatit) megkérdik, hogy mit ért a holokauszt alatt,
azok egyhangúan azt fogják felböfögni, hogy a „hatmillió zsidó
lemészárlását”. Noha a nácik zsidókat, kommunistákat,
hadifoglyokat, időseket, betegeket, homoszexuálisokat, hétnapos
adventistákat, szlávokat, szerbeket, cseheket, olaszokat,
lengyeleket, ukránokat, cigányokat, stb. küldtek a koncentrációs
és haláltáborokba, a holokauszt ipar ezt a halállavinát
csak-zsidó mészárlássá alakította. Uri Avnery írta le, hogy
miképp jutottak a zsidók arra a hitre, hogy a zsidók voltak az
egyetlen nép, amelyet a nácik gyilkoltak, vagy ami még rosszabb,
hogy a lemészároltak között ők voltak az egyetlen nép, amely
számított. „A holokauszt központi szerepe a zsidó tudatban arra
késztette a zsidókat, hogy ragaszkodjanak annak az abszolút
kizárólagosságához. Mi fölháborodunk, és dühbe gurulunk, ha
valaki arra emlékeztet bennünket, hogy a nácik más közösségeket
is irtottak, mint a romákat, homoszexuálisakat és elmebetegeket.
Mi akkor is dühöngünk, ha valaki jön, és összehasonlítja a „mi”
holokausztunkat más népirtásokkal: örmények, kambodzsaiak, a
ruandai tuszik és mások. Tényleg! Hogyan is lehetne
összehasonlítani?” Uri Avnery ‘Memory of the Holocaust - from
Jewish property into human possession’
http://www.gush-shalom.org/archives.html#articles March 19th
2005) A kiválóan jövedelmező shoah üzlet a totalitarizmust
rasszista, csak-szidó holokauszttá alakította.
Nagyon sok britet öltek meg a második
világháborúban. Ez egyike volt a legnagyobb veszteségeknek,
amelyet az ország valaha is elszenvedett. E szerencsétlenség óta
a brit tájékoztatás folyamatosan termeli a második
világháborúról az olyan ismeretterjesztő filmeket és drámákat,
melyek hátterét az képezi. A britek igyekeznek emlékezni a
veszteségeikre, minden évben megemlékeznek a háború áldozatairól
és megünneplik a katonai győzelmeiket, amelyek elhozták a békét
Európának. És mégis, minden veszteség ellenére, annak ellenére,
hogy sok ember él még, akik barátaikat, rokonaikat vesztették el
a háború miatt, a sötét napokra történő folyamatos
visszaemlékezés ellenére, ha az ember megkérdez egy britet, hogy
mit jelent a holokauszt, eltekintenek a saját történelmüktől, a
saját szenvedéseiktől, a saját veszteségeiktől, és azt
válaszolják, hogy „a hatmillió zsidó lemészárlása”. Lehet, hogy
ez a más népek iránti aggodalom, amelyet a sajátja elé helyez,
csupán a brit nép együtt érző természetéből fakad. Azonban
gyanítható, hogy ez nem igaz. A britek szinte semmi érdeklődést
nem tanúsítanak azok iránt a rettenetes veszteségek iránt,
amelyet az oroszok szenvedtek el a totalitarizmus felemelkedése
és bukása között. Úgy becsülik, hogy kb. húszmillió orosz halt
meg ez idő alatt. Más szavakkal, háromszor annyi oroszt öltek
meg, mint zsidót, ennek ellenére sem Britanniában, sem a
Nyugaton senki soha nem beszél orosz holokausztról, vagy gondol
egyáltalán a húszmillió orosz halottra, és Orosz Holokauszt
Emléknap sincs Britanniában. Annál is inkább rendkívüli ez a
helyzet, mert ha az oroszok nem áldozták volna olyan nagy
számban az életüket a maguk védelmében, és hogy segítsék
legyőzni a nácikat, akkor Britannia minden bizonnyal elvesztette
volna a háborút. A brit nép emiatt rengeteg hálával adósa az
orosz népnek. És mégis, elképesztő módon, annak ellenére, hogy a
háborúban az oroszok messze többet tettek a zsidóknál
Britanniáért, a brit népnek fogalma sincs arról, hogy hálát
kellene éreznie az oroszok iránt, hanem helyette az un,
holokauszt által felkapott zsidókkal rokonszenveznek.
Diákként lelkes híve voltam Hannah Arendt a
„Totalitarizmus Eredete” és az „Eichmann Jeruzsálemben” c.
munkáinak. Azt hiszem, hogy ezek a művek még mindig érvényesek,
és még nem találkoztam olyan szerzővel, aki a totalitarizmus
felemelkedéséhez és a bukásához vezető eseményeket jobban
értelmezte volna, vagy jobban elemezte volna a kormányzásnak eme
újszerű formáját. Változatlanul megbízom az általa ismertetett
tényekben és a totalitarizmusról alkotott politikai elméletében.
Azonban Norman Finkelsteinnek a holokauszt iparról szóló könyve
elolvasása után sokkal gyanakvóbb lettem a múlt hagyományos
szemléletével kapcsolatban, és ha újra elolvasom Arendt híres
műveit, néhány revizionista kérdést a fejemben fogok tartani,
hogy a tényeinek és elemzésének az érvényességét ellenőrizzem.
Változatlanul bízom a műveinek a történelmi igazságában. Nem
vagyok az, akit tapasztalati revizionistának, vagy tapasztalati
holokauszt tagadónak neveznék, azonban elméleti revizionista,
vagy elméleti holokauszt tagadó lettem. Amit tagadok, vagy még
pontosabban, kárhoztatok, az a holokauszt, mint csak-zsidó
mészárlás. Egy ilyen felfogás tartalmilag rasszista. Ezért az
„Elméleti Holokauszt Tagadó” címkét büszkén viselném.
A totalitarizmus múlttá halványul, de átesett
egy létfontosságú kiértékelési folyamaton, aminek a
következtében az elkerülendő veszélyekre vonatkozó alapvető
történelmi tanulságként szolgál. A zsidók irtása azonban nem
halványul múlttá. Ellenkezőleg, minden mértéket meghaladó
felhajtást csinálva körülötte, mintha egy hollywoodi világszám
volna, „A Holokauszttá” fújták fel. A témához kötődő politikai
indulatokat folyamatosan szítják, míg mára az egész már egy
fanatikus, világi keresztes háborúvá vált, amely a nyugati
világban mindenkit beszippant a hisztéria és a bűntudat
örvényébe. Ariel Saron egész élete során mindenkit, aki nem
értett egyet vele, mint új Hitlert csepülte. Még George
„tömegpusztító” Busht is, mint Chamberlaint, szapulta. Minden
egyes zsidóellenes megjegyzést, bármilyen enyhe vagy ártatlan,
azonnal jelentenek a zsidó hatalomnak, és annak a kőkemény
bizonyítékaként mutatják be, hogy a koncentrációs táborok már
visszatérőben vannak. Manapság, ha bárki úgy említi nekem a
holokausztot, mint hatmillió zsidó lemészárlásét, én azonnal
visszavágok, hogy „mi van azzal, hogy a hatmillió palesztint a
zsidók megfosztják az emberi vonásaiktól, és a gonoszság
megtestesüléseként mutatják be őket”. Az emberi ostobaság
csúcsa, hogy megengedjük, hogy a holokauszt propaganda a beteges
eszementség olyan szintjeit érje el, hogy hatmillió palesztin
kiirtására is felhasználható, noha azoknak semmi szerepe sem
volt a zsidók irtásában totalitarizmus felemelkedése és bukása
folyamán. Nem engedhető meg, hogy a zsidók hajdani szenvedései
iránti együttérzés elnézze azt, amit a zsidók ma tesznek a
palesztinokkal. Egyértelmű különbség van a múltnak, mint a
civilizált jövő iránymutatójának az elevenen tartása és aközött,
hogy bunkóként használjuk a múlt hatályba léptetése érdekében. A
csak-zsidó állam zsidó rasszistái ugyanazt művelik a
palesztinokkal, amit a nácik műveltek az európai zsidókkal.
Egyre kevésbé különböztethetők meg a náciktól. Nem engedhető
meg, hogy eljátsszák a náci rémálmaikat egy olyan ártatlan
népen, mint a palesztinok.
A „csak-zsidó állam” kifejezés azért is különb a
párhuzamainál, mert nyilvánvalóan rendelkezik azzal a más
apartheid rendszerekből származó felhanggal, ahol az olyan
nyilvános feliratok, mint „csak-feketék”, „csak-fehérek”
állandóan szem előtt voltak. Ha megfontoljuk, hogy a világon
hány zsidó milyen mértékben igyekezett tettetni, hogy a
palesztinai csak-zsidó állam egyáltalán nem hasonlít Dél-Afrika
korábbi apartheid államára, a „csak-zsidó állam” kifejezés
elkerülhetetlenné teszi ezt az összehasonlítást. Valószínűleg
arra a tényre is felhívja a figyelmet, hogy a rasszista
csak-zsidó állam pártfogása nagyobb részt Amerika legdélebbi,
korábban apartheid államaiból származik.
Magától értetődik, hogy a zsidók úgy jellemzik
az államukat, ahogy nekik megfelel. De én nem óhajtom használni
az ő elgondolásukat, nehogy a szóhasználattal igazoljam az ő
törvénytelen, gyilkos, rasszista és népirtó államukat. A
csak-zsidó állam és az ő nyugati szövetségesei azt hirdetik,
hogy az egy modern, világi, liberális, demokratikus, nyugati
állam, de az ilyen megállapításokat nagyon könnyű megcáfolni.
Itt az ideje, hogy az alapokhoz nyúljunk, és kérdésessé tegyük a
nevet, amelyet a rasszista zsidók adtak az államuknak. Úgy
vélem, hogy a „csak-zsidó állam” megnevezés történelmileg,
politikailag és erkölcsileg is sokkal pontosabb, mint a többi.
A csak-zsidó jelenségbe való mélyebb bepillantás
kedvéért, kérem megnézni a következőt:
‘The Jews-Only State in Palestine: The Utter
Filth of Jews-only Racism’
(A palesztinai csak-zsidó állam: a cask-zsidó
rasszizmus végtelen mocska)
http://www.geocities.com/carbonomics/MCtfirm/10tf26/10tf26mg.html
Ugyanez a munka megtalálható a következő
honlapon is:
http://mundiclub.blogspot.com/2005/03/jews-only-state-in-palestine-part-one.html
Bob Finch
carbonomics@yahoo.co.uk
Vélemények a csak-zsidó jelenség megvilágítására
Edward S. Herman
„Másodszor, az izraeli állam megengedte magának,
hogy a West Bank megszállásával kapcsolatban figyelmen kívül
hagyja a Biztonsági Tanács számos határozatát és a Negyedik
Genfi Megállapodást, valamint a Nemzetközi Bíróságnak az
apartheid falra vonatkozó ítéletét, és egyszerűen elveszi a
palesztinok földjének és vizének nagy részét, ezrével rombolja
le az otthonaikat, kivágja sok ezer olajfájukat, lerombolja az
infrastruktúrájukat, az egész megszállt West Bank-en csak zsidók
által használható, korszerű úthálózatot épít, miközben komoly
akadályokat állít a palesztinoknak a West Bank-en belüli mozgása
elé.” (Edward S. Herman „Western Approval for Long-Term Israeli
Ethnic Cleansing” – „A Nyugat hozzájárulása a tartós izraeli
nemzetiségi tisztogatásoz”, Z Magazin March 2006)
Jennifer Loewenstein
Judeát és Samariát, amelyek a West Bank északi
és déli részét képezik, vagy képezték, az évtizedek során
felosztották és kiparcellázták több százezer zsidó telepes
között házépítés, gyümölcsösök vagy kertek céljára. Ezeket
keresztben és körbe csak-zsidó utakkal úgy kötötték össze, hogy
azok a földet, a házakat és a kerteket Izraelhez kötik. El
vannak látva őrökkel, fegyveresekkel és tankokkal és kék-fehér
izraeli zászlókkal, amelyek úgy védik, oltalmazzák és
biztosítják a telepeseket, mint akik ténylegesen izraeliek, akik
az egyetlen, zsidó államhoz tartoznak.” (Jenifer Loewenstein
„Watching the Dissolution of Palestine” – „Palesztina
szétbomlasztását figyelve”,
http://www.counterpunch.org/loewenstein02242006.html
February 24, 2006).
Ilan Pappe
„Izrael két palesztin csoport életét felügyeli:
Palesztin polgárok vannak magában Izraelben és vannak, akik meg
vannak szállva. Ez két nagyon különböző csoport. Úgy gondolom,
hogy a megszállás alatt élő csoport súlyos fenyegetésnek van
kitéve, mert már nagyon komoly az ismételt etnikai tisztogatás
fenyegetése, és hogy tömeggyilkolást fognak ellene végezni.”
(Ilan Pappe professzort idézet Steve Zeltzernek
az „Ilan Pappe az izraeli ellentétekről” c. Labor Video cable
TV program
http://www.radio4all.net/proginfo.php?id=16276
October 29, 2005)
John Spritzler
„Ezért van, hogy Izrael a palesztinokat
menekülttáborokba és katonai ellenőrző pontokkal körülvett
területekre börtönzi, hogy kegyetlen kijárási tilalmaknak veti
alá őket és kizárja a csak-zsidó utakról …” (Kell–e a
bigottságot és antiszemitizmust ellenző népeknek Izraelt
támogatni?”
http://newdemocracyworld.org/War/Should-People.htm
February 6, 2005 )
Írtam egy levelet a Guardian szerkesztőjének
Oestreicher cikke kapcsán
Uram!
Én megértem Paul Oestreicher szavait (2006.
febr. 20.), mert a Szentföldön élek, és miközben zsidó szülőktől
származom, elfogadtam Krisztust, mint ő. Én megértem őt, de
mélységesen különbözik a véleményem. Az írja, hogy „a judaizmus
gyűlölete – amit ma általánosan antiszemitizmusnak hívnak – egy
olyan vírus, amely két évezreden keresztül fertőzte a
kereszténységet”. Ennek a támadó kirohanásnak egyetlen szava sem
igaz. Nem „a judaizmus gyűlölete”, hanem a teljes elutasítása
az, ami nem vírusa a kereszténységnek, hanem a leglényege. A
Szentföld minden gondja, amelyeket Paul Oestreicher fel is sorol
(a fal, a bantusztánok létrehozása, a diszkrimináció, stb.) a
judaizmus következménye. Hasonlóképp visszautasítom az anglikán
papoknak azt az állítását, hogy az 1930-1940-es időszak
eseményei valamiféle kapcsolatban voltak a keresztény hittel.
Pont fordítva: Hitler az Egyház ellensége volt és kimondottan
úgy akarta „eltaposni, mint egy békát”. Ezek a saját szavai
voltak. Engem megdöbbent az a kijelentése, hogy „keresztényként
osztozik az összes egyház történelmi bűneiben”. Jézus Krisztus a
saját vérével törölte el a mi bűneinket. Szerintem Paul
Oestreicher papként megbukott, mert akinek efféle bűntudata van,
nem szolgáltathatná ki az oltáriszentséget a híveinek. Ő téved,
amikor a zsidó államra Izrael megszentelt nevét használja,
amikor minden keresztény tudja, hogy Izrael az Egyház, nem pedig
a szentségtörő módon elnevezett zsidó állam. Ugyancsak téved,
amikor kijelenti, hogy „(a zsidó) nép az én népem”, mert egy
anglikán pap népe Anglia keresztény népe kéne, hogy legyen. Ha
egy zsidó megkeresztelkedik, az teljes szakítás a múlttal, mert
az ember nem ülhet mindkét széken, ahogy ő szeretne.
Nevetségesen hangzik, de ez a hagyomány közös az Egyházban és a
judaizmusban: egy áttérő (a zsidó törvény szerint) még a
nem-zsidó biológiai szüleit sem örökli.
Israel Adam Shamir
|